Az edzés felpörget, oroszlán üzemmódban érzem tőle magam, de szükségem is van rá, hogy az így nyert energiáimból másoknak is adhassak. (semmi ezo:)
A munkám során a felelősség kérdése sokszor előkerül. Többnyire azért, mert a vezető, akivel dolgozom, túl sokat vállal magára ahelyett, hogy dedikáltan (!) másoknak is adna belőle. A mindenki számára komfortos egyensúlyt nem egyszerű belőni: a vezetőtől jó emberismeretet (figyelmet), bizalmat és tudatosságot követel.
Ahogy én mostanában nehezen kezdek bele az edzésbe, -de persze utána sodor a lendület, érzem a jótékony hatását, – úgy a felelősségi arányok újra rendezésébe sem egyszerű belevágni.
Azonban amikor ez megtörténik, akkor az felszabaditó, minden fél számára motiváló és új perspektívákat nyitó tud lenni.
Azt vettem észre, hogy a felelősség egy kapcsolatban 100 %, így amikor az egyikünk elvesz belőle 60%-ot, a másiknak már csak 40% marad. Az, hogy kivel és milyen terület esetén mi a megfelelő arány, nincs kőbe vésve, sok mindentől függ.
Ha nem adunk elég felelősséget, akkor az elkötelezettség és/vagy a motiváció csökken, ha túl nagyot adunk, akkor az hosszú távon nyomasztóan hat, kiégéshez vezethet.
Bármilyen nehéznek is tűnhet, a partnereim azt jelzik vissza, hogy lehet és meg is éri jól csinálni, változtatni a megszokott hozzáálláson.
Vagyis aki keres, az talál. 🙂